Tévúton jár, aki magányt kér,
Mint egy néma dal, oly csendben él!
Nem hallja más, mit beszél.
Véget nem ér az a fájdalom,
Ami őrli őt, mint egy szélmalom.
Sebe olyan mély, nincsen rá oltalom.
De vele van az ég!
HA MENNE MÁR, EGY ÉGI LÁNY
MEGÓVJA MINDENTŐL.
CSAK HINNI KELL,
HOGY OTTHONÁRA TALÁL,
ÉS LESZ, KI HAZAVÁR!
Arcába vág minden vihar.
Lelkében rég nem szól a dal.
Belül oly sivár, mint négy szürke fal.
Szólítja őt egy őszinte hang:
"Van még remény, fel ne add!
Indulj tovább, nem kell áldozat!"
Már vele van az ég!
HA MENNE MÁR, EGY ÉGI LÁNY
MEGÓVJA MINDENTŐL.
CSAK HINNI KELL,
HOGY OTTHONÁRA TALÁL,
ÉS LESZ, KI HAZAVÁR!
