Venus

Kezdjük újra!

Venus: Mire jó? (Szöveg: Kámán Andrea)
Véletlen volt érzem,
De a sors akarta akkor még,
Hogy véletlenül találkozz velem.
Először úgy féltem,
Hogyha megszólítasz, akkor majd
Az egész világ forogni kezd velem.

A legmélyebb gondolat
Azt hittem, szót fakaszt,
De csak álltam előtted és nem jöttek szavak!

Mire jó, hogy itt voltál,
Ha csak félve gondolsz rám?
Ha erős vagy, senki nem vehet el!
Mire jó, hogy itt voltál?
Ha csak rád nézek, már fáj!
Tölem senki nem tilthat el!

Véletlen volt kétszer,
Mert ma másodszor is láttalak,
És ez nem történhetett meg pont velem!
Remegtem egészen,
És nem hittem el teljesen,
Hogy odajössz és megfogod kezem.

A legmélyebb gondolat
Azt hittem, szót fakaszt,
De csak álltam előtted és nem jöttek szavak!

Mire jó, hogy itt voltál,
Ha csak félve gondolsz rám?
Ha erős vagy, senki nem vehet el!
Mire jó, hogy itt voltál?
Ha csak rád nézek, már fáj!
Tölem senki nem tilthat el!

Ne higgy már más szavakban,
Csak bízz magadban!
A bátraké a világ!
Ne szégyeld, mond ki halkan!
Aki emberből van,
Jól csak a szívével lát!

Vissza

Venus: Veled létezem (Szöveg: Kámán Andrea)
Még emlékemben él a múlt,
De minden álmom szertehullt,
Mert messze vagy, de tudnod kell,
(Nekem) csak te létezel.

Újra kezdtem életem.
Azt hittem, így jó nekem.
De elvesztettem lényegem,
Mert csak veled létezem.

Gondolatban gondolat:
Más írta a sorsodat,
S te hagytad magad.

Még érzem a tested illatát.
Az ágyam járja át.
Még hallom a lépteid zaját.
Itt minden téged várt.
Ha újra itt lennél velem,
A válladra hajtanám fejem,
És halkan suttognám neked:
"Csak veled létezem!"

Álmaimban csak te élsz.
Napról napra tetten érsz,
Mert sóhajom, ha messze száll,
Mindig rád talál.

Ha láthatnálak egyszer még!
Ha hallhatnám a halk zenét,
Mit együtt írtunk, rólunk szólt,
S a Hold velünk dalolt!

Gondolatban gondolat:
Más írta a sorsodat,
S te hagytad magad.

Még érzem a tested illatát.
Az ágyam járja át.
Még hallom a lépteid zaját.
Itt minden téged várt.
Ha újra itt lennél velem,
A válladra hajtanám fejem,
És halkan suttognám neked:
"Csak veled létezem!"

Vissza

Venus: Kezdjük újra! (Szöveg: Kámán Andrea)
A szívembe lőtt nyíl célba ért,
De mondd, miért nem fáj?
Egy unalmas fejezet véget ért.
Egy új nap ragyog rám.
A levél, mit nekem címeztél,
Elfújta a szél.

Éreztem, valami véget ért,
De még annyi minden vár.
Úgy szállnék a széllel, és repülnék,
Mint egy eltévedt madár!
Az a szó, mit nekem címeztél,
Még mindig bennem él.

Régen volt, elszaladt pár év.
Félek, hogy elfeledtél rég!
Bocsáss meg, mindent megadnék!
Kezdjük újra, ha akarod még.
Tudom, mást remélsz,
De ha jó leszel, én is jó leszek hozzád.
Kezdjük újra, ha akarsz még!

Az a nyíl most újra útra kél.
Vajon szíven kit talál?
Egyik nap hosszabb a másiknál,
Mit a magányom ró rám.
Az a vágy, mit régen éreztél,
Visszatér, ne félj!

Vissza

Venus: Sodródj az árral (Szöveg: Kámán Andrea)
Azt sem tudom még,
Hogy mit hoz a holnap, ha felkelek majd.
Tervezgetni szép,
De ha kidob az ágyam, már más remény hajt.

Tarts velem, nézd csak, forog a tér!
A lábunk egyszer majd úgyis földet ér!

Te is sodródj az árral!
Ne félj, nem lesz baj!
Ez egy vékonyra sodort,
Ártalmatlan kis dal.

Én is sodródok éppen,
Csaphatnék nagy zajt,
De hidd el, jó leszek,
És nem csinálok bajt.

Én soha nem csinálok bajt!
Nem csinálok bajt!

És ha kérdeznéd?
Ha teljesülhetne minden álmom,
Nem is értem, mért,
De nem érezném azt, hogy meg kell állnom.

Tarts velem, nézd csak, forog a tér!
A lábunk egyszer majd úgyis földet ér!

Te is sodródj az árral!
Ne félj, nem lesz baj!
Ez egy vékonyra sodort,
Ártalmatlan kis dal.

Én is sodródok éppen,
Csaphatnék nagy zajt,
De hidd el, jó leszek,
És nem csinálok bajt.

Én soha nem csinálok bajt!
Nem csinálok bajt!

Vissza

Venus: Félútig tart a bánat (Szöveg: Kámán Andrea)
Indulsz már, az utcák fénye tőled más.
Tudtad jól, ez nem lesz könnyű búcsúzás.
Távol jársz, úgy hiányzol, nincs rá szó!
Várok rád, ígérd meg, hogy így lesz jó!

Mert én már érzem,
Nálad jobban még nem szerettem mást!

Félútig tart a bánat.
Ne félj, én visszavárlak!
Bárhol jársz, megtalállak,
És nem feledlek el.

Félútig tart a bánat.
Ne félj, én visszavárlak!
Bárhol jársz, megtalállak,
És nem engedlek el.

Nem szóltál, csak szégyenkezve pislogtál.
Mért jó így, ha szeretni mást nem tudnál?
Máshol jársz, de a magányom a múlté rég.
Tudnod kell, hogy az életem csak veled szép.

Mert én már érzem,
Nálad jobban még nem szerettem mást!

Félútig tart a bánat.
Ne félj, én visszavárlak!
Bárhol jársz, megtalállak,
És nem feledlek el.

Félútig tart a bánat.
Ne félj, én visszavárlak!
Bárhol jársz, megtalállak,
És nem engedlek el.

Vissza

Venus: Ki vagy te?! (Szöveg: Kámán Andrea)
Ki vagy Te, és ki vagyok Én?
Ellökhetnélek könnyedén,
De nem tenném, mert ez Te vagy, nem Én!

Ha harcra hívsz, mert más lettél,
Már nem vagy velem, Te döntöttél!
Túl késő, feltámadt a szél!

S ha elmennél, mire vársz?
Ez Te vagy, nem Én!

Hazudtál! Ez Te vagy, nem Én!
Harcoltál! Te vagy, nem Én!
Elnyomtál! Ez Te vagy, nem Én!

Ki vagy Te, és ki vagyok Én?
A választ már tudod, de mennyit ér,
Ha úgy érzed, tőlem senki sem fél?

Ha tudod már, hogy vesztettél,
Hogy elhamarkodva döntöttél,
Túl késő, feltámadt a szél!

S ha elmennél, mire vársz?
Ez Te vagy, nem Én!

Hazudtál! Ez Te vagy, nem Én!
Harcoltál! Te vagy, nem Én!
Elnyomtál! Ez Te vagy, nem Én!

Vissza

Venus: Lógatom a lábamat (Szöveg: Kámán Andrea)
Kelek a Nappal, kimászok az ágyamból,
És csak bambulok magam elé.
A tükörből valaki éppen hozzám szól,
És én kérdően nézek felé:

"Minden nap élj, hisz' olyan rövid a létünk,
S az életvonat nem vár rád!"
Kattogva elszalad, és én leshetem majd,
Mit hagytam magam után!

De addig még dúdolom e dalt.

Lógatom a lábamat.
A nap süt, a tennivaló várhat még.
Süttetem a hátamat.
Az életem mától csak az enyém!
Nekem mindent megér!

Egy újabb reggel kel velem, a gyűrött arcom
Még a tükör sem viseli el.
Új nap vár, s egy angyal a vállamon ülve
Azt súgja: "Tettekre fel!"

Teszem a dolgom, hogy este, ha fáradtan majd
A párnára hajtom fejem,
Éreznem kell, hogy ma sem hiába éltem,
És holnaptól csak ezt teszem.

De addig még dúdolom e dalt.

Lógatom a lábamat.
A nap süt, a tennivaló várhat még.
Süttetem a hátamat.
Az életem mától csak az enyém!
Nekem mindent megér!

Vissza

Venus: Ha elhagyott minden (Szöveg: Kámán Andrea)
November végén szürke fenn az ég.
Szomorú álomból ébredtem épp.
A lámpám fényénél bogár döngicsélt.
Egyedül voltam, így hozzám beszélt.

Meséltem én is - meghallgatott -
Egy kis esőcseppről, ki magányos volt.
A Nap felkelt, s nézd, semmi nem marad,
De sok hulló cseppből már folyó dagad.

Ha elhagyott minden, ne hagyd el magad!
A letépett virág helyén újabb fakad.
Ha fáj még a szíved, ne hagyd el magad!
Sírj csak, a könnyzápor új erőt ad!

Leszállt az este, kigyúlt minden fény.
Hófehér paplanba csavart az éj.
Csodás álomport hintett a Hold,
Hópihét játszottunk, s a szél felkapott.

Mondd, mit érek én, és ki mennyit kér?
Mondd, mit adhatnék, s az éj mit remél?

Ha szeretnéd tudni, hol leszek veled,
E kérdésre egyedül a szíved felelhet.
Tégy félre mindent, és tedd meg, mit kér!
Ha őszintén szól, s te őszintén élsz, mindent elérsz!

Ha elhagyott minden, ne hagyd el magad!
A letépett virág helyén újabb fakad.
Ha fáj még a szíved, ne hagyd el magad!
Sírj csak, a könnyzápor új erőt ad!

November végén szürke fenn az ég.
Álmomban itt voltál mellettem még.

Vissza